tiszta folt

már megint ez az opálosan tej színű nyugalom. hogy megérkezel. megérkezünk valahová, egyszer végre ugyanoda. ez valami esetlen hit, amihez még nem volt szerencsém. sokszor azt hiszem, még járni is alig tud, aztán meg hogy életképes, és az enyém. karcsú homokóra alakú. aztán, meg hogy táptalaj nélküli. hogy akár el is gurulhat. vagy egyszer nélküle ébredek. de addig benne ülsz a szememben. ott vagy minden képen, a sejtelmes mosolyban. a felszáradt könnyekben. a holnapok lét-könnyűségében. a még meg nem fogalmazott kívánságokban. a csodák, tőled nyerik tömegüket. képlékenyek. "nézd, de csodásan hullanak a falevelek a medencébe." akarom, hogy velem lásd. a világom helyezem a szíved közepébe. várlak haza.

- neked vannak álmaid?

- vannak.

- de nem arra gondolok, hogy rólam.

- persze, hogy vannak. belőlük élek.

- nekem is vannak, de én elteszem őket egy titkos részbe.

csönd.

- én nem tudom, hogy hogyan lehetnénk együtt, ha ennyire különbözünk.

csönd.

- akkor most te szeretsz?

- valami olyasmi.

- de hogyan szerethetsz, mikor nem is ismersz?

és akkor ott, azon a nagyon várt hajnalon bennem ragadtak a szavak. képtelen voltam megszólalni. vége nincs mondatokat kezdtem. persze ő várta, hogy befejezzem.

- én csak így szeretem, hogy okosabb vagy nálam.

- nem vagyok okos, például most se tudtuk kitölteni azt a tesztet.

- tudod, hogy nem erről beszélek.

és félbetört érintésekkel akartam elmagyarázni, azt amit kattog a szívem. ő pedig valami negyedekbe repedt érintésekkel viszonozta. meg hülye poénokkal. nem tudom hányszor estem le az ágyról (ami valljuk be, az ágy hibája volt).

- folyton nevetsz.

- nem nevetek.

kacagtam.

- akkor ez mi?

- jó. megnevettetsz.

folyton nevettem.

- remélem holnap jön a flóra.

csönd. csönd.

- jaj, féltékeny lettél.

csönd.

- jó fordíts hátat.

- én aludhatok a másik szobában is.

- ne már. le fogsz esni.

csönd.

- hogy tudsz ennyit mocorogni?

- meg se mozdultam.

- ha leesel a fecske a lábadon is összeszégyelli magát.

csönd.

- kedvelhetnél mondjuk egy egészen kicsit jobban.

- mert akkor mit csinálnánk?

- főznél nekem.

- jó, mit főzzek neked?

- mondjuk a rántott sajtot szeretem.

- aha, azt pont főzni kell.

- hogy lehetsz ilyen?

- józanul még nem is beszélgettünk.

- tudom.

- és mégis szeretsz.

- ilyesmi.

- csak nem akarlak bántani.

- nem bántasz.

- az előbb mondtad, hogy valaki kettőnk közül mindig fasz lesz az este végére.

- nem is.

- de. mikor összejöttél az attilával, akkor te voltál az.

- jó. tényleg. úgy tűnik, mindig igazad van.

csönd.

- tudod, nem kell ám mindent elhinni nekem.

csönd.

- egy éven át szerettelek.

- mi ez a múlt idő?

csönd.

- jó, most hibáztathatsz, hogy megcsókoltalak egyszer.

- egyszer?

- ja, én egyre emlékszek.

- akkor ti most randiztatok?

- dehogy.

- de moziban voltatok.

- randi után haza szokták kísérni a lányt.

- együtt jöttetek haza. együtt is aludtatok. ez randi.

és mindenki azt tanácsolja felejtsem el. nekik igazán megköszönöm kedvességüket. de tényleg.

csönd.

összesen 30x fagytam bele, így elég szar lett a vége. de több mint a semmi. :)

furcsa ez a minden fejben dől el dolog. valahogy valamelyik sor között talán az szerepelt, hogy merjek boldog lenni. és annyi szarság, és tökéletes káosz közé belepréseltem ezt. ami még furcsább, hogy működik. hogy egy éve egymástól volt-e felejthetetlen ez a hét? azt hiszem, belül mindketten tudjuk ezt jól. a világok változhatnak. néha az eső is elered. de valami boldogságot találtam magamban.

és az mindegy, hogy te sziget vagy, vagy csupán a csónak. vékony jégen táncolunk. de táncolunk. messze visz a szél.

érdekes, hogy van az a pont, mikor már minden mindegy. mikor ilyen szakadék van, hogy talán jobb beleesni, vagy megpróbálom és majd nem is érzem. talán. hogy várom azt, hogy akkor elcsattan az a pofon, amit kiprovokáltam, hogy milyen lehet. aztán persze nem érdekel. hogy valaki csak érzi, hogy zokogok, de tudja nem kérdezheti miért. pedig öleljük egymást. hogy már nem számít az alkohol. nem számít már semmi. "tudod, ne vedd sértésnek, de ő az ilyen szép lányokat szereti... ne vedd sértésnek, de meg fogod itt nálunk szokni? meg fogunk majd szokni? intelligens vagy amúgy? meg majd rájön, hogy magas a mércéje. de ő tényleg a szép lányokat szereti." végső konzekvenciák. meg majd együtt lesztek, mert amúgy meg mindenki párban. de ti meg egymásnak fogtok jutni. azt mesélték, hány ember szeretett, meg hogy nyomulós vagyok, meg hogy hány pasival láttak már. aham. de szerelmes csak ritkán vagyok. én ehhez nem tudok szólni, mert engem a szerelem hajt. nem tudom azt csinálni, amit ti. mást szeret, szebbet, jobbat. mindig ez a végszó. meg hogy majd jön más. hát ne jöjjön. filmszakadás. na az jó lenne. most itt. szép kis nap volt.