tiszta folt

körbefordult a föld alattunk. és visszahozott a márciusba. pontosan emlékszem arra a reggelre. fénnyel és illattal volt tele. mondanám, hogy csodák érték egymást, szinte tolongtak, ahogy érinteni akartak... de nem hiszem, hogy bárki is elhinné. bár ahogy meséltem rólad, mindig ragyogott a szemem. irigykedve nézett mindenki. tavasz volt, és én forrócsokit ittam, és azt meséltem, hogyan fogunk találkozni. makacsul tűzött a nap. visszatért minden. nélküled.

 "jobb nem vágyakozni...

            ha nem vágyakoznál, vágyakozol
            akkor mindened megvan
            és megtaláltad amit kerestél
            vagy épp semmid sincs 
            és réges-régen elvesztél..."

eladtuk az összes csodát

még azokat is, amit születésünktől magunkkal hoztunk

eladtuk

és törött mézeskalács darabokra költöttük

azt hittük érdemes

meg azt is, hogyha először megfogjuk egymás kezét, akkor majd mi magunk fénylünk

mefogtuk és elengedtük

és most

se fény

se csodák

bőrünk foszladozik

cipőfűzőnk is meglazult

ablakra tapasztod a kezed

én pedig a másik oldalról illesztem rá

ez nem ablak

ez a monitor

                                             "akkor azt érzem,

                                               hogy írnom kell,

                                               valamit alkotnom,

                                               mert a sok szépség,

                                               ami ezáltal belémgyülemlett,

                                               ki kell jöjjön valahol,

                                               mert belerobbanok"

ezer év, millió napfelkelte, számtalan hold gurítás.

messzi földről érkezett szilánkos utazás.

timi: inkább megírom szerelmem tibivel könyvem

benita: írd meg

                     "a lány ingén kaviár és bor
                  kandallónál várat épít koromból
                        egyszer még hátrafordul
                           s iszik a boromból
                     de holnaptól már józansága
                           másnak dorombol"

egy mély bordó borral teli pohárral érkezett, és leült mellém.

- vársz valakit?

- mindig várok. már az érkezés pillanatában újra kezdem.

halkan koccant a fogam a különleges üvegpohár széléhez. minden olyan szürreális volt, és mégis elfogadható.

- tudsz róla, hogy benne van a szerelem a szemedben.

- az csupán a bánat.

- nézz csak mélyen a pohárba. mit látsz?

- nem látok semmit azt hiszem... nem látom az alját.

- mert az a pohár bor, melyből egyetlen korty hiányzik, az a szerelem. cseppenként kerül beléd a melegség, a remegés, a vágy.

- ha a borban lakna a szerelem, akkor mindenki boldog lenne.

- nem. az emberek nem tudják, hol a határ. a következő korty még talán fokozza is. de ahogy elkezd felsejleni a pohár alja, úgy válik minden valósággá.

- nálam pont fordítva szokott lenni.

- várj, milyen ízt érzel most, hogy még alig fogyasztottál belőle?

- kissé fanyar, de ott bújkál benne valami meglepő kedvesség.

- a következő pohárnál szerinted milyen ízt fogsz érezni?

- nagyjából hasonlót?

- nem. az már a féktelen bódulaté. akkor már csak egy egységes monoton íz lesz.akkor már csak itatja magát. aztán ő fogyaszt el téged. ha a szerelmet keresed, tudnod kell óvatosan lépkedned...

azzal felállt, s otthagyta asztalomnál a félig teli poharát.

reggel nem veszem fel a telefont. az reggel. és a reggel az úgy az ember sajátja. legalábbis egy egészen kicsi része. sokan nem tudják ezt. pl az az idegen sem, aki tegnap a vezetékesen próbálkozott egy örökkévalóságig. olyan a telefonunk, h csak felvevő gomb van rajta. aztán hosszas tanakodás után kihúztam. de tovább csipogott, jelezvén, nincs bedugva. igen, mert én húztam ki. aztán mint vmi őrült estem neki a hátuljának, és kibeleztem. voltak benne elemek, meg még ki tudja mi. apum mire hazaért rettenve nézett az elhullott készülékre: valaki keresett?

általában a levelekkel is így vagyok. emilekkel: üzenem anyukádnak. ne üzenje. hívja fel. vagy mondja apumnak. aztán ha illedelmesen válaszolok, még rámküld 10 továbbküldőset. vidám reggeleket!

                                        szép volt ez ma

.

.

nem jó ez így. belém ragadt minden. nyikordulnak a gondolatok. ugyanannyira tiltakozom, mint vágyom, hogy valaki ismételtem széttépje a lelkem. ócska közhelyes emlékeket pörgetek le. azt mondtam neki sem bocsájtok meg. mégis, tisztán érzem, hogy nyitva a szívem. megaláztak. szinte minden nap. mégis az egyik elbűvöl, a másik meg...csak tudom milyen. ismét: biztonság vs. szenvedély. ahonnan indultam. két lemezt játszok felváltva. egyszer megöl a bakelit szaga. egyszer én magam ölöm majd meg. kettétört lemezeket egyensúlyozok a semmiben. aztán újraírom. minden mondatot talánnal kezdek. senki nem változik. minden a régi. felhalmozott esélyeket osztok. valami történni fog, mert olyankor napokig nem alszok. valaki megjelenik, édes mosollyal, majd könnyedén két ujja közé veszi szívem, és roppant egyet rajta. nem kellene velük foglalkoznom. de ma is én ástam elő őket a ház mögé hordott szemétkupacból. tudod, sose mondanék rólad semmi sértőt. magamat becsapva hajtogatom, annyira nevetséges volt az utolsó tetted, hogy nem nézek feléd se. a másik meg? utoljára hetekig lila volt a kezem miatta. gyűlölöm, hogy két alternatívára korlátozódom. el kellene vetnem őket örökre. de ha elkezdek beszélni róla, hogy mennyire inspirált, hogy mennyire szerettem a jelenlétét, felcsillan a szemem. olyan titkos kis bogárfény, amit csak a legkifinomultabb érzékszervvel vesznek észre mások. visz magával. már messze járok. másikuk pedig, a maga tíz évvel idősebb komolyságával megtart. persze minden kezdődne elölről, a féltékenység, a szócsaták, a világrend különbségek. néha azt hiszem megérné. néha meg szükségem van inkább magamra. közben meg senki nem kért fel még, hogy válasszak. valami készül. valami elől menekülni fogok. csak elegánsan, ahogy szoktam.

Tisztelt A. Tímea!

A Ventilátor Blues kötet sajnos elfogyott már régen Kiadónknál,utánnyomás nem lesz belőle,várhatóan egy bővített 2. kiadás lesz hamarosan, amit Kiss Tiborék magánkiadásban fognak megjelentetni,erről a tájékoztatást majd várhatóan a zenekar honlapján fogják megtenni.

azért elég jól néz ki a nevünk egy levélben :)

micsoda váratlan fordulatok. eljegyzés meg minden után iwiw-ről levágták egymást a közös képekről. kellene nekem újra? változna valami? ismerjük egymást mint a rossz pénzt. idő kérdése, és összefutunk. mit bírna még el a szívem? persze ő sose ért meg teljesen. de lehet nem is erről szól az élet. belül pontosan tudtam, hogy azzal, hogy kiszállok az autóból, azzal még nincs lezárva semmi. akarok-e erről tudomást venni? egész nyáron itt lesz. és mostmár én is újra. üres sallangoktól mentes a szívem. tegnap mondtam éppen, már tudnák szeretni összehasonlítgatások nélkül. na de...! voltam vele boldog? mellette mindig csak felnőtt voltam. lemosott tarka körömlakkokkal. folyton csak helyt akartam állni. sosem sikerült. aztán most mégis, egy egészen kicsit ő lenne a kerülő út. a járt út. és jelenleg nagyon unom a járatlant. hetek kérdése, hogy ürügyet találjon. ami azt illeti akad. s honnan ez a nagy bizonyosság? mindig engem szeretett. csak én vagyok az a lány, aki különleges, akivel jól érzed magad, aki átmászik veled kerítésen, poharakat lop veled, részegen elkísér proszektúra koncertre. de nem vagyok az aki otthon ül és vacsorával vár. mert nekem tarka körömlakkom van. és gyöngyöket akarok a hajamba. és ez az ő fejükben nem fér össze. nem vagyok biztonság. szenvedély vagyok.

                 csak legyél nagyon boldog!

ha már fiús sztori, persze soha nem vagyok egyszerű. volt egy srác, akihez egyszer odakeveredtem táncolás közben. kellő mennyiségű alkohollal a véremben pedig ráutaló magatartást tettem. barátnője éppen valahol tekergett. azóta szánom bánom stb... nem is úgy gondoltam én. de néha van ilyen teszt igényem. hát elhajtott rendesen. aztán múlt héten úgy alakult, h barátnője hiányában rákérdeztem, miért volt akkor olyan bunkó. válasz, mert hűséges. aztán kb egész este szívtam a vérét, mert számomra nem kellemes jelzőkkel illetett, én meg ugye nem felejtek. aztán egyszer túlfeszítettem a húrt, ezt itt nem részletezném.

ám ma reggel csörög a telefonom. kevésbé intelligens lévén, nem érintő képernyős miegymás, ki is írta a nevet, miszerint: raszta. akivel fenének se volt kedve társalogni. 1 éve együtt szilvesztereztünk. abból az egy estéből állt a kapcsolatunk. aztán a második hívásra már csak felvettem, mert ma hű de nagylelkű vagyok. hát nem ő volt, hanem a kedves lerázó fiatalember. ki akar jönni hozzám szilvásra. állítja, h tartozik nekem pénzzel. én meg hogy nem. merthogy ő a szobám új lakója. amiben én már nem lakom. fura volt, de betudtam ezt a tavasznak.

különben meg nem értem, miért nem képesek akkor lépni, mikor kib*szok eléjük egy rohadt nagy tálcát. én szombaton is megmondtam. de nem, neki 5 nap múlva esik le. neki legalább leesik. de addigra én már, hol járok? ki tudja? talán soha nem is vágyok az időegybeesésre. szimpatikusak nekem ezek az időzónák.